ProZ.com translation contests »
Fourth ProZ.com Translation Contest: "Raising children" » English to Hungarian » Entry #1891

Source text in English

Translation #1891

When my wife told me she was pregnant, I got that stomach-churning sensation that hits you on a plunging roller coaster. I was excited, yes, but... oh my God. Parenting was for, well, parents.

So here I stand, bug-eyed and sweating buckets like some poorly-drawn cartoon character, the question marks floating in the air around my head while I try to prepare myself for the complete care and responsibility of another living being besides my cat. I'm responsible for making sure this little human doesn't grow up and turn into a complete monster. If the child turns out a social moron-- my fault. If the babe can't find Luxembourg on the map, blame me for not providing a better education. They'll need therapy, and of course that will be on my head too. So many opportunities for wrong turns!

I remember the day my father sat me down and awkwardly told me about the birds and the bees; it was perhaps the most excruciating and embarrassing half hour of both our lives. I can't do that to another human being.

Maybe I'm getting a little ahead of myself here. I can do this, I say; I'll be a great father. My child will be reared a well-rounded, educated, upstanding citizen of the world, and he or she won't hate me.

And then I imagine the baby, still safe within the confines of my wife's belly, suddenly opening an alarmed eye as the thought enters his or her mind: "What if my dad just can't hack it?
Amikor a feleségem bejelentette, hogy terhes, ugyanúgy rándult össze a gyomrom, mint amikor az ember a hullámvasúton ülve a mélybe zuhan. Izgatott voltam, persze, de… te jó ég! Mindig úgy voltam vele, hogy a szülőség… noshát, szülőknek való.

Úgyhogy itt állok, mint valami rosszul megrajzolt, kidülledt szemű rajzfilmfigura: patakokban folyik rólam a víz, röpködnek a kérdőjelek a fejem körül a levegőben – közben meg próbálok felkészülni arra, hogy a macskámon kívül egy másik élőlényért totális gondoskodással és felelősséggel fogok tartozni. Felelős vagyok azért, hogy ebből az emberkéből felnőtt korára ne váljon szörnyeteg. Ha a gyerek társadalmilag degenerált lesz, az én hibám. Ha a kicsi nem találja Luxemburgot a térképen, rám lehet mutogatni, mert nem biztosítottam neki minőségibb oktatást. Aztán majd terápiára lesz szüksége, és persze annak is én leszek az oka. Annyi mindent el lehet rontani!

Emlékszem a napra, amikor az apám leültetett, és nagy feszengve elmesélte nekem a madarakról és a méhekről szóló történetet – talán mindkettőnk életének ez volt a leggyötrelmesebb és legkínosabb félórája. Én ezt nem tehetem meg egy másik emberi lénnyel.

Lehet, hogy most egy kicsit előreszaladtam. Meg fogom oldani, mondom magamnak, nagyszerű apa leszek! A gyermekemből széles műveltségű, jól képzett, derék világpolgár lesz, és nem fog utálni engem.

Aztán elképzelem, ahogy a babának – még a feleségem pocakjának biztonságában – hirtelen ijedten kipattan a szeme, amint felötlik benne a gondolat: „Mi lesz, ha az apukám egyszerűen nem tud megbirkózni a helyzettel?”